NEW YORK
Tuscany

Gasztrotúrák-, élmények külföldön

7 napos "NEW YORK"

Időpontok:
Részvételi díj: 1 980,00 EUR

New Yorkba májusban kell menni! A télnek nyoma sincs, de a párás meleg ami a nyarat jellemzi, még nem érkezett meg. Aki akar, az velem együtt repül már Budapestről, de a repülőjegyet mindenki maga veszi - ebben is tudok segíteni.

Manhattan félszigeten fogunk megszállni, hisz ha már New York, akkor ne a széléről nézzük a pályát :-). New York viszont a világ egyik legdrágább turisztikai célpontja jelenleg, azért úgy döntöttem, hogy a programban több fakultatív lehetőség legyen, amire lehet jönni vagy nem. Tehát ha valaki egy adott program helyett inkább önállóan fedezi fel a várost, annak sincs semmi akadálya.


Az alábbi listán találhatjátok mind azt ami a díjban benne van. Ami nincs rajta annál szabadon döntitek el, hogy csatlakoztok e.

Én megyek veletek ide oda, megismeritek "az én New Yorkomat" (erősen szubjektív),de nem MUSZÁJ mindig velem jönni, hisz a városnak annyi csodája van, hogy egy év is kevés lenne mindent megismerni.



A túra tartalma:


  • 6 éjszakos szállodában, Manhattan félszigeten
  • Transzfer a JFK reptérről és vissza
  • minden tömegközlekedés a 7 nap alatt
  • belépő Museum of Modern Arts (MoMa)
  • Pastrami sandwich vagy hasonló ebéd a Katz's Deliben
  • Original káposztás New York Hot Dog ebéd
  • New York Pretzel az utcán
  • New York legjobb sajttortája a 125 éves Veniero's ban
  • Ázsiai vacsora ChinaTown-ban
  • NewYork style olasz vacsora Little Italyban
  • Steakvacsora egy igazi Manhattan Steak House-ban
  • Mikael túravezetése minden nap, reggeltől estig, azoknak akik bírják - sok felesleges, de néha akár érdekes infókkal :-)

A túra költsége:

€ 1.980.- per fő, kétágyas szobában.

Egyágyas szoba csak felárral (€ 490.-) foglalható - 3 vagy 4 fő együtt utazása esetén az ár lefelé módosulhat amennyiben közös szobát választanak.


Részletes program:

Első nap:

Aki akar, az velem együtt utazik már Budapestről Londonba, és onnan tovább New Yorkba (de persze másképpen is lehet utazni, hisz a repülés nem része a túrának).

Késő délután már mindannyian a "Nagy Almában" vagyunk, ahol elfoglaljuk a szállodánkat. Vacsora ezen a napon közös, és a Chinatown egyik nagyon tipikus vendéglőjében fogyasztjuk el - Köztudott, hogy a New Yorki Chinatownban található Ázsián kívül a legjobb kínai étel!

Vacsora után ikonikus séta a Brooklyn Bridgen, ahonnan New York csillogó fényeit tudjuk csodálni! Hullafáradtan ágyba...


Második nap

Metrózunk. Ez már magában egy program lehetne. Amikor először voltam New Yorkban 1985ben majdnem egy egész napot töltöttem föld alatt. Körülbelül pont TÍZSZER akkor a New Yorki Metro mint a Budapesti (470 állomás vs 48) tehát van mit látni, de persze nem magáért a metro miatt megyünk.

Ellátogatunk a mindenki által ismert - de ingyenes - kultikus helyekre, mint a WALL STREETre, ahol megnézzük a híres bika szobrot, lesétálunk a Battery Parkba ahonnan gyönyörű kilátásunk lesz a szabadság szoborra. Onnan elinduounk felfelé egészen a TIMES SQUAREig, metroval, gyalog, ahogyan éppen jön. Hagyjuk magunkat NewYorkizálni. Ebédre besétálunk (sorban állás lesz) KATZ'S Delibe ahol a legtipikusabb New Yorki eledelre, egy Pastrami szendvicsre hívlak meg benneteket. Giga nagy, de egyszer az életben meg kell kóstolni. 

Délután aki velem tart (és nem megy shoppingolni) az a Central Parkot ismeri meg, meg a Grand Centralt - két fantasztikus helyet a világban, amit szerintem nem szabad kihagyni... A Grand Central világhírű osztriga bárjába szimplán el KELL menni, ha valaki gourmet ként ezt a várost látogatja - én megyek.


Talán a sok napközbeni kóstolgatás, és az Oyster Bar híres New England Clam Chowdere miatt a vacsora ezen a napon egyéni, és erősen fakultatív. Aki velem tart az a Staten Island Ferryvel elhajózik ( egy metro jegy áráért!) a Szabadság Szobor előtt, mégpedig olyan közel mint majd senki, és egy megérdemelt Whiskey Sour-rel zárjuk a napot valamelyik jó bárban.

Harmadik nap:

A délelőtt egy kimondottan "fiús programmal" kezdődik: Ellátogatunk a Hudson folyónál található INTREPID repülőgép anyahajóra. Lesz ott tengeralattjáró, sok vadászgép a fedélzeten, és nem utolsóként az ENTERPRISE space shuttle! Abba is be lehet menni. Toszkánában a Vespa múzeumot a lányok is mindig szeretik, így bizakodó vagyok, hogy ez a fantasztikus hely mindenkinek tetszeni fog.

Ebédre elérkeztünk a New Yorki utazás egy másik fénypontjához, a Hot Doghoz. A New Yorki változatban savanyú káposzta, pirított hagyma és sok sok különféle mustár és kence található, így magában is egy ebéd, de mi végigkóstoljuk a menüt. Pretzlt, is kóstolunk, hisz az a bajor Brezl-nek a félrehallott amerikai változata. 

Ebéd után kis én-idő mindenkinek, majd estefelé találkozunk az EMPIRE STATE BUILDING bejáratánál. Közösen felröppenünk a 86.-ik emeleten levő körteraszra, ahonnan egy csodálatos kilátásunk lesz a városra melyet a lassan lemenő nap fest narancssárgára.

Közös vacsora Little Italyban, ahol végre olasz ízeket kóstolhatok :-) ! 


Negyedik nap:

Vasárnap még New Yorkban is (picit) lassabban forog a világ, és mivel az én filozófiám inkább az, hogy merüljünk bele egy városba minthogy egymás után pipáljuk ki a látnivalókat, így hát a vasárnap legyen vasárnap:

Elmegyek veletek Harlemba (igen oda, ahova este nem mennék, de vasárnap délelőtt "safe") - egy kis lokál kolorit megtekintése után egy Baptista templomba látogatunk, ahol egy GOSPEL MISÉT hallgatnék végig. Ez nem egy show, amelyet turistáknak csinálnak, hanem egy igazi közösség ahova előtte írni kell, hogy jöhetünk e (így beszéljünk majd róla, mert ez nem mindenkié). A mise 2,5 óra, tele energiával, énekkel, és fura színes köpenyekkel , de aki egyszer volt (én 10 éve) az mindig emlékezni fog rá.


Ebédre valahova beülünk az úton dél felé, mert délután elhagyjuk Manhattant, és a New Yorkiak egyik kedven szórakozóhelyére CONEY ISLANDra utazunk.

Coney island már az 1820-as években kezdett a New York-i polgárok kedvenc üdülőhelye lenni, hisz nem kellett messze utazzanak, de teljes más világba csöppentek az Óceán partján. A homokstrand mellett hamar kialakult a sok kilométer hosszú LunaPark, amely különböző permutációkban a mai napig megmaradt, de már egyfajta morbid sármot sugároz, hisz néhány körhinta meg hullámvasút akár a 30-as években készült. Egy optikai csoda az egész, ahogyan a hosszú homokstrand mellett állnak az óriáskerekek.


Vacsorára egy klasszikus "Diner"-be mennék, ha a csapat is azt akarja, ahol érezhetjük az 50-es 60-as évek szelét és ízeit. New York tele van veük, csak meg kell találni az igazit - van egy tippem :-)

Ötödik nap:

Ezen a délelőttön a kultúráé a főszerep. Elmegyünk a MoMa-ba, a Museum of Modern Art valószínűleg a világ legjobb kortárs múzeuma. Voltam egy párban, így ezt ki merem jelenteni. Kb minden kép amit valahol poszteren, teáscsészén, pólón vagy reggelizőalátéten láttál, itt lóg eredetiben a falon. Van Goghtól Andy Warholig minden lesz. A két kávézó meg a Design shop magában egy egynapos program lehetne :-) 


Ebédre valami elvont New Yorki vendéglőbe megyünk, amelyet addig kinézek - legyen ez Tibeti, Afgán vagy Hawaii-i (3i?),ezt bízzátok most rám :-)

Délután egy séta a sokak kedvenc városrészében - ott ahol sok száz mozifilmben látszólag mindenki lakik - Greenwich Villageban. Ez a múlt századot idéző kis városrész Manhattan egyik leg exkluzívabb negyede, tudjátok ahol mindig egy kis lépcső megy fel a bejárati ajtóhoz :-) Onnan átballagunk a Chelsey piacra ahol Vintage cuccok között tudunk turkálni és lassan észrevenni, hogy már mennyire beszippantott ez a város.

Vacsora Chelsea Westville-ben, ahol mindenki saját belátása és pénztárcája szerint merül bele a Kale/Parm/Maki.Maki rengetegbe - egy igazi New York feeling!


Hatodik nap:

Az utolsó nap - főleg New Yorkban - egyértelműen az önállóan-barangolok-mert-kell-ajándékokat-vennem-nap. Ez már Toszkánában is így volt. Én elmegyek szintén shoppingolni, és aki akar az velem tart, de célszerűbb ha mindenki maga megy, hisz kinek a hűtőmágnes, kinek a szakadt vintage Levi's, kinek egy darab meteorit, hogy csak párat mondjak :-)

Este "búcsújellegű" vacsora New York egyik emblematikus Steak House-jában, ahol utolsó esténken stilusosan steakkel (aki akar) és egy stabil drinkkel búcsúzúnk a világ legjobb városától 

Hetedik és utolsó nap:

Nem tudom hogy megérettünk a Steak-and-fries reggelire, de ezen a napon ez kellene. Reggelizünk, pakolunk, és indulunk hazafelé. Aki akar (csak ajánlani tudom) az helikopterrel megy ki JFK-re, szívesen segítek megorganizálni, hisz csattanósabb végpont nehezen képzelhető el mint a magas házak közt egy (valószínűleg ex katonai) helikopterpilóta vezetésével átugrani a kígyózó sorokat és a fizetőállomást az alagútnál. Mi többi halandó meg együtt indulunk, de szívünkben talán örökké bevésődött a világ legklasszabb városa 


Weboldalunkon cookie-kat használunk. Ezek működéséről bővebben itt olvashatsz.